A tavalyi évben benyújtott egységes kérelmek után 27 jogcímen 500 milliárd forintot folyósított a Magyar Államkincstár. A végkifizetéseket márciustól ütemesen fogják teljesíteni, összesen még mintegy 300 milliárd forint érkezik a gazdákhoz - mondta Feldman Zsolt a Gödöllőn megrendezésre kerülő II. Gazda Információs Napon.
Hírek
A legfrissebb uniós adatok alapján az Európai Unió tagállamai közül a sertés és baromfi vágásszám tekintetében az ötödik, a tejfelvásárlás esetében pedig a második legmagasabb növekedést produkálta Magyarország a 2024 januárjától novemberig tartó időszakban. Ez a sertésvágás esetében 7,7 százalékos, a baromfivágás esetében 7,1 százalékos, míg a tejfelvásárlás esetében 5,2 százalékos bővülést jelent a 2023-as év hasonló időszakához képest – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága tájékoztatja a támogatást igénylőket, hogy a 2024. december 19. napján megjelent „Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása” című (KAP-RD09a-1-24 kódszámú) pályázati felhívás az alábbiak szerint módosult:
Február 20-ig még véleményezhető az erdőtelepítési pályázat tervezete. Az idén tavasszal megjelenő felhívással kapcsolatban fontos a gazdálkodók véleménye, hiszen a Közös Agrárpolitika keretében jelentős összeg, 64 milliárd forint áll rendelkezésre új erdők és ipari célú fás szárú ültetvények létesítésére – hívta fel a figyelmet Mocz András.
Újabb nagy összeget, több mint 22 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár a gazdálkodók felé a 2024. évi egységes kérelmekben szereplő közvetlen támogatási jogcímekhez kapcsolódóan.
A magyar borászat jövőjét évtizedekre meghatározhatják a mostani fejlesztések, a termelőknek igazodniuk kell a piacot hosszú távon formáló változásokhoz - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szőlészeti és Borászati Intézetének termékbemutatóján.
A díszkertészek a korábbi támogatások mellett új, speciálisan az ágazat igényeihez igazodó konstrukciókra is pályázhatnak idén – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének Tapolcán tartott pénteki konferenciáján.
A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatóság tájékoztatja a Tisztelt Kedvezményezetteket, hogy módosult „Az erdőpotenciált veszélyeztető biotikus és abiotikus károk megelőzése” című (KAP-RD41-1-24 kódszámú) pályázati felhívás.
A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága tájékoztatja a kedvezményezetteket, hogy a 2024. december 6. napján megjelent „Egyedi tudásátadási szolgáltatások támogatása” című (KAP-RD60-2-24 kódszámú) pályázati felhívás módosult az alábbi kiemelt pontokban:
Hamarosan indul a hazai borok bel- és külföldi népszerűsítését segítő program, amelynek első ütemére az érintettek idén kivételesen február 15. és 28. között is benyújthatják támogatási kérelmeiket.