Az elismert termelői szervezet vagy termelői csoport, valamint azok termelő tagjai között nem kell alkalmazni azt a 30 napos fizetési szabályt, amely megsértésének felvásárlók általi közvetlen büntethetőségét a termelővédelmi szabályozási csomag vezette be 2025. január 1-jétől. A termelői szervezetek, csoportok saját maguk állapíthatják meg belső fizetési szabályaikat, amelyek akár szigorúbbak is lehetnek a törvényi szabályoknál.
Hírek
A KAP Stratégiai Terv "RD06_B02_YFY_75 Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával" beavatkozása, illetve az az alapján tervezett pályázati felhívás esetében a gazdaságátvevő szerez támogatási jogosultságot, ez esetben a már megkötött gazdaságátadási szerződés a támogatás igénybevételének feltétele, annak birtokában lehet pályázni. Ennek oka, hogy itt a gazdaságot már átvett gazdálkodót célozza meg a konstrukció.
A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága tájékoztatja a kedvezményezetteket, hogy a 2024. október 22. napján megjelent „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című (KAP-RD20a-1-24 kódszámú) pályázati felhívás pontosításra vagy kiegészítésre került az alábbi pontok tekintetében. A módosított részek aláhúzottan szerepelnek:
A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága tájékoztatja a kedvezményezetteket, hogy a 2024. október 24. napján megjelent „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG)” című (KAP-RD19a-1-24 kódszámú) pályázati felhívás pontosításra vagy kiegészítésre került az alábbi pontok tekintetében. A módosított részek aláhúzottan szerepelnek:
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében a KAP-RD16-1-24 kódszámú pályázati felhívásban foglaltak alapján „Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer (MKR II. pillér): Díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás” című felhívásban foglaltak szerint mezőgazdasági biztosítások díjához vehető igénybe támogatás. A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény 16. § (2) bekezdés és a felhívás 3.3. II. Egyéb elvárások c. fejezet 4. a) pontja alapján az Irányító Hatóság (IH) a biztosítási szerződés általános és különös feltételeit a biztosító benyújtott kérelmére - az uniós jogi aktusban foglalt előírások teljesítésének vizsgálatát követően - jóváhagyja.
A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága tájékoztatja a kedvezményezetteket, hogy a 2025. január 31. napján megjelent „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című (KAP-RD43-1-25 kódszámú) pályázati felhívás módosult az alábbi kiemelt pontokban:
A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága tájékoztatja a kedvezményezetteket, hogy a 2024. december 6. napján megjelent „Egyedi tudásátadási szolgáltatások támogatása” című (KAP-RD60-2-24 kódszámú) pályázati felhívás módosult az alábbi kiemelt pontban:
A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága tájékoztatja a támogatást igénylőket, hogy a 2024. november 4. napján megjelent „Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli komplex beruházások támogatása” című (KAP-RD12-RD01c-1-24kódszámú) pályázati felhívás az alábbiak szerint módosult:
Az ágazat támogatása 2025-től a korábbi szerkezetben, ám egyszerűsített szabályok mellett folytatódik, a szerkezetátalakítási program újra indításával egyidőben. A változás oka, hogy az Európai Bizottság megszüntette az eddigi válságtámogatási jogalap használatának lehetőségét, új konstrukciót kellett kialakítani.
2024. július 1-je óta a gyümölcs- és zöldség, valamint a sertés- és baromfi ágazatokban a termelők és a tőlük terményt, élőállatot felvásárló vállalkozások közötti szerződéseknek kötelező elemei a termelés és a teljesítés során felmerülő kockázatok egymás közötti megosztását tartalmazó rendelkezések. Az Agrárminisztérium összeállított egy szakmai tájékoztató anyagot arról, hogy mit jelent ez a gyakorlatban, milyen kérdéseket kell rendezni mindenképpen a termelő és vevője/megrendelője közötti szerződésekben a kockázatok törvényi előírásoknak megfelelő megosztása érdekében.