Aktualitások
Újabb mérföldkőhöz érkezett az új agrártámogatási ciklus, a Közös Agrárpolitika (KAP) végrehajtása, hiszen a beruházási döntések után a projektek már a megvalósítás szakaszába léptek. Éppen ezért egy felhívás keretében megnyílt a lehetőség arra is, hogy az érintettek vissza nem térítendő beruházási támogatásaik mellett kamatköltségeikhez is támogatást vehessenek igénybe. Többek között ennek a felhívásnak a részleteiről, a zökkenőmentes igénylési folyamatról egyeztetett a Bankszövetség képviselőivel Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára.
A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága tájékoztatja a kedvezményezetteket, hogy a „Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása” című (KAP-RD09b-1-24 kódszámú) pályázati felhívás a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX. 13.) AM rendelet (a továbbiakban: KAP Vhr.) 2025. június 16. napján hatályba lépett módosítása alapján az alábbiak szerint módosult:
A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága tájékoztatja a kedvezményezetteket, hogy a „Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása” című (KAP-RD05-RD01b-1-25 kódszámú) pályázati felhívás a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX. 13.) AM rendelet (a továbbiakban: KAP Vhr.) 2025. június 16. napján hatályba lépett módosítása alapján az alábbiak szerint módosult:
A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága tájékoztatja a kedvezményezetteket, hogy a „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása ” című (KAP-RD04a-RD04b-2-24 kódszámú) pályázati felhívás a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX. 13.) AM rendelet (a továbbiakban: KAP Vhr.) 2025. június 16. napján hatályba lépett módosítása alapján az alábbiak szerint módosult:




