A Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága tájékoztatja a kedvezményezetteket, hogy a 2024. október 24. napján megjelent „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG)” című (KAP-RD19a-1-24 kódszámú) pályázati felhívás pontosításra, illetve kiegészítésre került az adminisztrációs terhek további csökkentése, a vállalások könnyebb betarthatósága és az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés sikeressége érdekében.
Adminisztrációs terhek további csökkentése
Az adminisztráció további csökkentése érdekében tett változtatás, hogy a növényvédelmi kezelésekre vonatkozó adatokat nem szükséges rögzíteni – AKG támogatás szempontjából – a Horizontális gyep, MTÉT élőhely-védelmi gyep, valamint a Horizontális nádas Tematikus előíráscsoportban támogatott területek vonatkozásában. Ha egyéb támogatás az adott terület vonatkozásában előírja a növényvédelmi kezelések rögzítését, akkor az továbbra is kötelező. Ezen mentesség kizárólag az AKG támogatásra vonatkozik.
További változás, hogy az agrotechnikai műveletek egységes kérelem felületen történő rögzítésének határideje 20 napról 30 napra módosul.
Ültetvénycsere időszakának meghosszabbítása
A felhívás módosítás alapján ültetvény kivágását követően az újratelepítést a kivágást követő második egységes kérelem benyújtási időszakáig kell megtenni. Ugyanakkor, a kivágást követő első egységes kérelem benyújtási időszak vonatkozásában a kedvezményezett kizárólag a KET azon részére nyújthat be kifizetési kérelmet, amelyen található telepített ültetvény.
Kötelező képzésre rendelkezésre álló idő
A kötelező képzésre rendelkezésre álló időszak meghosszabbításra került. A támogatás kapcsán kiadott első támogatási okirat közlését követő két éven belül kell részt venni a kötelező képzésen.
Amerikai szőlőkabóca elleni kötelező védekezés
Az aranyszínű sárgaságot okozó betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni hatékony védekezés érdekében az AKG tiltó lista a 2026. év vonatkozásában nem tartalmaz semmilyen korlátozást, ugyanakkor szőlőültetvények esetén a növényvédőszer használathoz kapcsolódó vállalás akkor tekinthető teljesítettnek, ha a szőlő ültetvényben évi legalább 2 alkalommal történik növényvédőszeres védekezés amerikai szőlőkabóca ellen.
A módosított részek aláhúzottan szerepelnek:
Törzsszöveg
3.1. Általános kötelezettségvállalások
Képzés
1) A kedvezményezett köteles részt venni egy alkalommal a támogatáshoz kapcsolódó agrár-környezetgazdálkodási képzésen, a kedvezményezett részére a támogatás kapcsán kiadott első támogatási okirat közlését követő két éven belül. Azon kedvezményezettek, akik 2029. január 1. napja és 2029. június 30. napja között kapják meg az első támogatási okiratukat, azoknak 2029. december 31. napjáig kell részt venniük a képzésen.
Növényvédelmi kezelések adatszolgáltatása
10) A kedvezményezett köteles a teljes tárgyévre vonatkozóan, a felhívás alapján támogatott területen - kivéve a Horizontális gyep, MTÉT élőhely-védelmi gyep vagy Horizontális nádas TECS esetében - elvégzett növényvédelmi kezelésekről adatot szolgáltatni, vagy növényvédelmi kezelések hiányában nemleges nyilatkozatot tenni tárgyévet követő év január 31. napjáig.
3.2.1. Szántó földhasználati kategória
3.2.1.1. Támogatott hasznosítások
2) Nem igényelhető támogatás a következő hasznosításokra: rizs, energiafű, nád, tarló, talajtakarás nélküli pihentetett terület, energetikai céllal telepített kínai nád (Mischantus), fás szárú energetikai célú ültetvény, valamint az ültetvény földhasználati kategóriába sorolt, 7. mellékletben szereplő növényfajok.
Csemegekukorica
11) A 2026-2029. évek vonatkozásában az egységes kérelem benyújtási időszaka után elvetett csemegekukorica abban az esetben támogatható, ha
a kedvezményezett az egységes kérelemben nyilatkozik, hogy a csemegekukorica még nem került elvetésre,
a csemegekukorica az egységes kérelem benyújtási időszakát követő 30 napon belül elvetésre kerül, és
a kedvezményezett a vetés időpontját az egységes kérelem felületén a vetést követő 8 napon belül bejelenti.
12) Ha kedvezményezett a 11) pont a-c. alpont valamelyik előírásának nem tesz eleget, akkor az érintett táblát nem támogatott, pihentetett területként kell figyelembe venni.
3.2.2. Ültetvény földhasználati kategória
3.2.2.1. Támogatott hasznosítások
7) A 3.2.2.4. pont szerinti kivágás és az újratelepítés között a kivágással érintett terület hasznosítása kizárólag tarló vagy talajtakarás nélküli pihentetett terület lehet.
3.2.2.4. Ültetvény kivágás és újratelepítés (ültetvénycsere)
1) Ültetvény kivágásra és újratelepítésre (együtt: ültetvénycserére) abban az esetben van lehetőség, ha
az ültetvény kivágására adott év október 1. napja után kerül sor és az ültetvény újratelepítése legkésőbb a kivágást követő második évben az egységes kérelem benyújtásának jogvesztő határnapjáig megtörténik, vagy
adott év január 1. napját követő kivágás esetén a kivágás évét követő évben az egységes kérelem benyújtásának jogvesztő határnapjáig megtörténik az újratelepítés.
A kedvezményezett kizárólag a KET azon részére nyújthat be kifizetési kérelmet, amelyen található telepített ültetvény.
9) Ha az ültetvény kivágás anélkül történt, hogy a kedvezményezett a kivágott, támogatási jogosultsággal érintett ültetvényét újratelepíti, akkor a kivágást követő második egységes kérelem benyújtásának jogvesztő határnapjáig a visszatelepítés nélkül kivágott terület nagyságához igazodó lemondási kérelmet kell benyújtania a Kincstárhoz a felhívás 11.2 fejezetében foglaltak szerint. A lemondással érintett területre kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, továbbá a lemondással érintett terület támogatási jogosultsága megszűnik.
11.1.3. A jogutódlás különös szabályai
4) Gazdaságátadás esetén a gazdaságátadási szerződésben a gazdaság átszállására meghatározott naptári napot követően kifizetési kérelmet a gazdaság átvevője nyújthat be. Jogutódlásra irányuló kérelmet a gazdaság átszállásának napját követően kell benyújtani, figyelembe véve a 3) bekezdésben foglaltakat.
Törölt rész: A jogutód gazdaságátvevő köteles elektronikus úton benyújtani a gazdaságátadásról szóló szerződést és a szerződést jóváhagyó hatósági döntést a Kincstár részére a jogutódlás megállapítása iránti kérelmével egyidejűleg.
11.2. Támogatási jogosultság megszűnésére vonatkozó szabályok
9) A lemondási kérelem benyújtására – a 3) bekezdés a.), b) és e) pont kivételével - az alábbi időszakokban van lehetőség:
1. melléklet – Fogalomjegyzék
13) Bővített talajvizsgálat: a talaj pH, KA, vízben oldható sók, humusz, CaCO3, P2O5, K2O, NO2+NO3, Na, Mg, SO4, Mn, Zn, Cu paraméterekre történő vizsgálata. Talajszkenner technológia esetén a mérőeszköz kalibrálásához a talaj pH, KA, vízben oldható sók, humusz, CaCO3, P2O5, K2O, NO2+NO3, Na, Mg, Mn, Zn, Cu paraméterekre történő vizsgálata;
27) Gazdaságátadás: az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény szerinti gazdaságátadás;
2b. melléklet – TECS vállalásaival kapcsolatos részletszabályok
1.1. Növényvédelem
„Szűkített növényvédőszer készítmények alkalmazása.”
5) Az Európai Unióban nem engedélyezett hatóanyagok a felhívás keretében támogatott területeken szükséghelyzeti engedéllyel sem használhatók. Amennyiben adott hatóanyagot tartalmazó készítmény kapcsán az Európai Unió valamely tagállamában türelmi időszakot határoznak meg, úgy e készítmény a türelmi időszakban felhasználható.
1.4. Talajvizsgálat
„Akkreditált laboratóriumban bővített talajvizsgálat elvégzése”
5) A talajvizsgálatot csak a megfelelő vizsgálati paraméterekre akkreditációval rendelkező talajlaboratóriumok végezhetik el. Talajszkenner technológia esetén a mérőeszköz kalibrálásához vett talajminták vizsgálatát csak a megfelelő vizsgálati paraméterekre akkreditációval rendelkező talajlaboratóriumok végezhetik el.
1.6. Zöldtrágyanövény termesztés, istállótrágyázás, biogáz iszap kijuttatás
2) Ha a vállalás a TECS alapvállalásai (A) között szerepel, abban az esetben a tevékenység teljesítése alól mentesülnek azok a KET-ek, amelyeken
a 2025. évi egységes kérelem benyújtási időszak utolsó napjától 2029. december 31. napjáig,
a KET teljes területének legalább 90 %-án,
az 1.20. pontban meghatározottak figyelembe vételével megszakítás nélkül,
évelő szálas pillangós takarmánynövény vagy évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény termesztése történik vagy zöldugarként vagy méhlegelőként kerül hasznosításra.
1.16. Agrotechnikai műveletek bejelentése, tájképi elemek és HMKÁ 2 területek
2) A kedvezményezettnek a vállalással érintett KET tábláinak vonatkozásában az egységes kérelem benyújtására szolgáló elektronikus felületen (a továbbiakban: egységes kérelem felület) be kell jelentenie az alábbi, a kötelezettségvállalási időszak alatt elvégzett agrotechnikai műveleteket, a 4) pont kivételével a munkavégzést követő 30 napon belül:
zöldtrágyanövény bedolgozása esetén a bedolgozásra kerülő növényfajt, a bedolgozása végzésének helyét és időpontját;
istállótrágya-, vagy biogáz iszap kijuttatás esetén a kijuttatás elvégzésének helyét és időpontját;
területen képződő melléktermék bedolgozása esetén a bedolgozás elvégzésének helyét és időpontját;
középmély lazítás megvalósítása esetén a megvalósítás helyét és időpontját.
3) A kedvezményezett adott KET vonatkozásában első kifizetési kérelmének benyújtása előtt elvégzett 2) bekezdés a) – d) pontok szerinti agrotechnikai műveletek elvégzését az első kifizetési kérelem benyújtását követő 30 napon belül kell bejelenteni.
1.20. Egyéb szabályok
Folyamatos növényi borítottság
3) Évelő szálas pillangós takarmánynövény, évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény, zöldugar és méhlegelő hasznosítások esetében nem minősül az adott területen történő hasznosítás megszakításának, ha ezen kultúrák lekerülése és ezen kultúrák lekerülését követő vetése között eltelt időszak nem hosszabb, mint 30 nap.
2. ÜLTETVÉNY FÖLDHASZNÁLATI KATEGÓRIA
2.1. Növényvédelem
„Szűkített növényvédőszer készítmények alkalmazása.”
2) 2026. évtől szőlő ültetvénycsoportban támogatott területek esetén a vállalás akkor teljesül, ha tárgyévben legalább 2 alkalommal és a növényvédőszer(ek) engedélyokiratában foglaltak szerint történik növényvédőszeres védekezés amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) ellen, kabócafajok ellen szőlőben engedélyezett rovarölő készítmény alkalmazásával.
3) A 2) bekezdésben meghatározott védekezés során a tárgyévben felhasználható készítmények listáját az IH minden évben január 31. napjáig - 2026. évben 2026. március 31. napjáig - közleményben teszi közzé.
3a melléklet - Jogkövetkezmények TECS vállalásai
216. Meg nem felelés 216c.) Nem teljesülnek a 2b melléklet 2.1. fejezet 2) és 3) bekezdésében foglaltak.
3b. melléklet - Jogkövetkezmények – általános és földhasználati kategória szerinti vállalások (AKG)
B) Földhasználati kategóriákra vonatkozó kötelezettségvállalások jogkövetkezményei
ÜLTETVÉNY
Ültetvény kivágás és újra telepítés
7) Horizontális ültetvény TECS esetén a kedvezményezett az adott KET vonatkozásában a támogatásból a művelet kötelezettségvállalási időszakának lejáratáig kizárásra kerül és a KET-re vonatkozóan már igénybe vett teljes támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetni, ha
a KET teljes területén az ültetvény kivágása vagy újratelepítése nem a felhívás által meghatározott határidőn belül történik; vagy
a KET-en található ültetvény teljes egészén nem a felhívás 3.2.2.4 fejezet 5) – 8) bekezdéseiben meghatározott módon történt az ültetvénycsere; vagy
a KET teljes területe az ültetvény kivágása és újratelepítése közötti időszakban a terület nem a felhívás 3.2.2.1. pont 7) alpontja szerint kerül hasznosításra.
8) Ha a KET-en található ültetvény
egy részének a kivágása vagy újratelepítése nem a felhívás által meghatározott határidő alatt történik; vagy
egy részén nem a felhívás 3.2.2.4 fejezet 5) – 8) bekezdéseiben meghatározott módon történt ültetvénycsere; vagy
egy részének kivágása és újratelepítése közötti időszakban a terület nem a felhívás 3.2.2.1. pont 7) alpont szerint kerül hasznosításra,
akkor az előírásoknak nem megfelelő területrész kizárásra kerül és a kizárt területre vonatkozóan már igénybe vett teljes támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetni.
10. melléklet - Zöldtrágya növények listája
Megnevezés | Tudományos név |
Évelő rozs | Secale cereale cereanum |
Rozs | Secale cereale |




