Számos projekt megvalósítása ütközik nehézségekbe bizonyos engedélyek beszerzése miatt, ezért jelentős könnyítést tettünk lehetővé azzal, hogy azok beszerzésének határidejét jelentősen, több mint egy évvel kitoltuk, így a beadott kifizetési kérelmek kifizetése tovább gyorsulhat – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető kiemelte, hogy a Vidékfejlesztési Program 2014 és 2022 közötti időszakában csaknem 400 ezer pályázat kapott támogatást, 2942 milliárd forint uniós és hazai forrásból. Ebből eddig 2803 milliárd forintot már kifizetett a Magyar Államkincstár. A program 2025. december 31-én hivatalosan lezárul.
Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy az érintett gazdálkodók számára most különösen fontos a záró kifizetési kérelmekkel kapcsolatos határidők betartása. A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága (IH) most arra kéri azokat a pályázókat, akik még nem nyújtották be záró kifizetési kérelmüket – például azért, mert a projekt működéséhez szükséges végleges engedélyeik kiadása (használatbavételi, működési, vízjogi, hálózati stb.) még folyamatban van –, hogy az engedélyezési eljárás megindítása után az engedélyek hiánya ellenére is haladéktalanul nyújtsák be a kérelmeiket. A tárca gondoskodik a szükséges szabályozási háttér kialakításáról, hogy az ilyen módon benyújtott kérelmek zökkenőmentesen lezárhatók legyenek, és a jogos támogatások kifizetése se késsen. Elegendő idő áll a gazdák rendelkezésére, hiszen a hiányzó engedélyeket a kedvezményezettek legkésőbb 2026. december 31-ig pótolhatják – tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a Vidékfejlesztési Program nem csupán egy támogatási rendszer volt, hanem jövőbe mutató beruházások összessége, amik alapvetően járultak hozzá a magyar vidék élhetőségéhez és fejlődéséhez, és nem utolsósorban a hazai élelmezésbiztonság erősítéséhez. A magyar kormány társfinanszírozásában megvalósuló programnak az eredményei figyelemre méltók. Több mint 54 ezer mezőgazdasági beruházás valósult meg az egyszerű gépbeszerzésektől a korszerű állattartó telepek fejlesztéséig. Mintegy 1300 élelmiszeripari feldolgozóüzem fejlődhetett, az állattenyésztés területén 3300 fejlesztést valósítottak meg, a kertészetben pedig 6 ezer hektárral bővült a korszerű zöldség- és gyümölcstermesztés.
A részletes eljárásrendről az IH külön közleményben fog tájékoztatást adni a későbbiekben, ami a kap.gov.hu oldalon lesz elérhető.
Forrás: AM Sajtóiroda



