Hírek

A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (1) bekezdése alapján közzé teszi a „Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésének komplex támogatása” című (KAP-RD01a-RD01c-1-25 kódszámú) pályázati felhívást.
Év elejétől lehetővé vált a mezőgazdasági területek időszakos vízzel történő eláraszthatósága, az agrártárca kidolgozta és bevezette a szabályozásban az ökológiai célú vízpótlásra használt terület fogalmát – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Ez a lehetőség összhangban van és segíti a vízügyi ágazat által indított, „Vizet a tájba!” program végrehajtását is.
A tavalyi évhez hasonlóan 2025-ben ismét adategyeztetést kezdeményez a Nébih a szarvasmarhát, juhot, kecskét és idéntől már a sertést tartó gazdaságoknál az ENAR adatainak áttekintése és javítása érdekében. A folyamat elsődleges célja idén is a hamarosan induló 2025. évi Egységes Kérelem (EK) keretében igényelt, állatlétszámhoz kötött támogatások lehívásának elősegítése és az uniós szabályokból eredő szankciók megelőzése.
2025. február 25-én, a termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás jogcímmel megkezdte a Magyar Államkincstár a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését. Első körben az érintettek közel 90 százalékának, mintegy 2.900 állattartónak indult utalás, összesen mintegy 1,2 milliárd forint értékben.
Nagyon intenzív pályázati időszakban van a hazai agrárium, hiszen a tavaly meghirdetettekkel és az idén megjelenőkkel összesen, 73 kiírás segíti a gazdálkodókat – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Dél-Balaton Zrt. és Délnyugat-Balatoni Gazdakör 2025-ös II. szakmai rendezvényén, Balatonszentgyörgyön.