Hírek

Lezárult a Közös Agrárpolitika új időszakának első előlegfizetési időszaka, amelynek keretében csaknem 136 ezer gazdálkodó részesült közel 194 milliárd forint támogatásban.

Az utóbbi évek gazdasági nehézségei - mint az inputköltségek jelentős emelkedése, az energiaválság vagy a tavalyi rendkívüli aszály, valamint az új rendszerre történő átállás természetes velejárójának tekinthető átmeneti időszak nehézségei - mellett kiemelt jelentőségű, hogy a gazdák által hosszú évek óta megismert kérelmezési, majd kifizetési menetrendet ebben az évben is sikerült tartani.

Az új Agrár-ökológiai Program keretei közé az idei induló évben közel 488 ezer hektárnyi gyepterülettel jelentkeztek a gazdálkodók. Jövőre a támogatás még szélesebb körű elérésének könnyítése érdekében az agrártárca további választható gyakorlatokkal tervezi bővíteni a programot - hangsúlyozta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden, Keszthelyen.

Idén a Magyarország Talaja címet a hódmezővásárhelyi talajszelvény kapta a Magyar Talajtani Társaság által szervezett közönségszavazás alapján – jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár kedden, az Év Talaja 2023 szakmai konferencián.

Jó hír a gazdálkodóknak, hogy sikerült elérni Brüsszelben a mezőgazdaság számára fontos, az idei év végén lejáró átmeneti támogatási jogcímek meghosszabbítását és összegének megemelését 2024. június 30-ig. – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár kedden, Siófokon, az IKR Agrár Fórumon.

A KAP Stratégiai Tervben továbbra is fenntartjuk a kertészeti ágazat kiemelt támogatását, így a díszkertészek is számíthatnak fejlesztési forrásokra – jelentette be Nagy István agrárminiszter, kedden, Siófokon, a Szimbiózis Kertésztalálkozón.