Gyakori kérdések
Egy gazdálkodó 2018-ban tartott állatot és földje is volt, igényelt támogatást
is, de azóta felhagyott a gazdálkodással (állata és földje sincs). Kell-e minimum 1
hektár a Történelmi Bázis (TB) igényléshez vagy az csak a mindenkori kifizetéshez
kell? Tehát tudja e most idén a jogosultságot igényelni föld nélkül és azt
tovább adni?
A TB igényléshez/megállapításhoz nem kell az 1 hektár, csak a 2018. évi jóváhagyott állatlétszám. A TB utáni kifizetés feltétele, hogy legyen legalább 1 hektár támogatható terület és állattartóként a TIR-ben legyen nyilvántartva. A megállapítás után tehát eladható, átadható a TB annak, aki esetlegesen megfelel a kifizetés két feltételének. A tej TB-re vonatkozó külön feltétel, hogy csak olyan ügyfélnek ruházható át, aki tejhasznú tehéntartás támogatás feltételeinek megfelelő tehenet tart, és a saját TB-je és az átvett TB összege nem lehet több, mint 8042 kg/állat.
Ügyfélnek megállapításra került Extenzifikációs szarvasmarhatartás
történelmi bázisjogosultság. A kérelmező felületen az alábbi figyelmeztető
jelzés kapcsolódik hozzá: „Az extenzifikációs szarvasmarhatartás történelmi
bázisjogosultság megállapításának feltétele, hogy az ügyfél 2018.
évi gyepterületén lévő állatsűrűség nem haladhatja meg az 1,4
állategységet hektáronként. A Történelmi bázisjogosultság megállapítást
csak abban az esetben kérje, ha megfelel a megállapítás feltételének!” Ügyfelemnek
2018-ban nem volt gyepterülete. Ennek megfelelően is jogosult a támogatásra?
Az egységes kérelem felületen az ügyfélnek akkor aktív a történelmi bázisjogosultság (TB) megállapításának igénylése, ha van 2018. évi termeléshez kötött támogatásra jogosult állatlétszáma a releváns jogcímben. Az Egységes Kérelem felületen a 2018. évi gyepterületre vonatkozóan nincs ellenőrzés, ettől függetlenül meg kell felelni a TB megállapítás ezen feltételének is. Ha az ügyfél úgy kéri az Extenzifikációs szarvasmarhatartás történelmi bázisjogosultság megállapítását, hogy nem volt a 2018. évi egységes kérelmében gyepterülete, akkor ez a kérelem a későbbiekben elutasításra fog kerülni.
Milyen gyakorisággal kell vezetni az (elektronikus) gazdálkodási naplót?
A permetezési naplóba a növényvédelmi kezeléseket 24 órán belül kötelesek fölvezetni, az többi műveletre pedig 15 nap áll rendelkezésre. Kivétel ez alól az állatállomány, amelyet havi rendszerességgel kell vezetni, illetve a szervestrágyamérleg, amely éves szinten rögzítendő.
Honnan lehet tájékozódni, hogy a különböző támogatási jogcímek
esetén az (elektronikus) Gazdálkodási napló mely részeit kell vezetni?
A https://portal.nebih.gov.hu/-/1-2023-nebih-egn-hirdetmeny oldalon található kitöltési útmutató támogatási jogcímenként részletezi, hogy mely lapjait szükséges a Gazdálkodási naplónak vezetni a támogatás igénylésének feltételeként.
Az elektronikus Gazdálkodási naplóhoz is készül útmutató, abban is megtalálhatóak lesznek ezek az információk.
Hol érhető el az elektronikus gazdálkodási napló?
Az elektronikus gazdálkodási napló felület a Nébih ügyfélprofil rendszerében (ÜPR - https://upr.nebih.gov.hu/) érhető el, KAÜ-s azonosítást követően. Az ÜPR-be belépve az ügyfelek közvetlenül a főoldalról indíthatják az e-GN-t. Az ügykatalóguson, az alábbi útvonalon érik el a rendszert: Növény és talaj > Agrárkörnyezet-védelem> Elektronikus gazdálkodási napló beküldése.
Oktató videó megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=CDM-scRK8sA&t=1s
Hol lehet segítséget kérni az elektronikus Gazdálkodási napló kitöltésével
kapcsolatban?
A nyilvántartás vezetésével és az adatok rögzítésével kapcsolatos kérdéseket és problémákat az egn@nebih.gov.hu e-mail címre kérjük jelezni.
Kérjük, minden esetben tartalmazza az e-mail annak a gazdálkodónak a FELIR-azonosítóját, akinek a naplójában keletkezett a hiba, a pontos azonosítás érdekében.
Milyen rendelet írja elő, hogy vezetni kell az (elektronikus) Gazdálkodási
naplót?
A Gazdálkodási naplóra vonatkozó általános szabályokat a 2023. április. 20-án a Magyar Közlöny 58. számában megjelent rendeletegyüttes tartalmazza. Ezekből a 13/2023. (IV. 19.) AM rendeletet emelnénk ki, mely az alábbiak szerint fogalmaz:
26. § (1) A mezőgazdasági termelő a gazdálkodási naplót – figyelemmel a 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 29. § (6) bekezdésére és 30. § (7) bekezdésére – jogszabályban vagy pályázati felhívásban meghatározottak szerint elektronikusan vagy papíralapon vezeti.
(2) Ha jogszabály vagy pályázati felhívás eltérően nem rendelkezik, a gazdálkodási napló vezetését az egységes kérelem benyújtásától, de legkésőbb az egységes kérelem benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig (június 09.) meg kell kezdeni, és azt a tárgyév egésze vonatkozásában kell vezetni.
(3) A gazdálkodási napló vezetését a Kincstár helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálja.
Elektronikus naplóvezetésnek számít a Nébih online felületén, vagy külső szolgáltatók által biztosított szoftveren keresztül (interfész) vezetett napló.
Papír alapú vezetésnek számít a kinyomtatott, Nébih által kiadott formanyomtatványon vagy a formanyomtatvánnyal megegyező adattartalmú dokumentumon kézzel való vezetés, vagy a formanyomtatvány vezetése Excelben. Ezekben az esetekben - a Feltételesség és a Termeléshez kötött támogatások kivételével - 2024. január 31-ig föl kell vezetni a naplót a Nébih online rendszerébe.
Mivel a papír alapú nyomtatványt, illetve az Excelben vezetett naplót nem lesz lehetőség dokumentumként a rendszerbe feltölteni, hanem azt kézzel kell felvezetni, a dupla adatrögzítés elkerülése érdekében kérjük, hogy aki teheti, már eleve az online rendszerben vezesse a naplóját.
Hol érhető el a papír alapú formanyomtatvány, és a kitöltési útmutató?
A Nébih honlapján 06.21-én megjelent az 1/2023. Nébih eGN hirdetmény, melyből a 2023-tól érvényes nyomtatvány és az útmutató is letölthető.
A dokumentumok az alábbi linken érhetők el:
A permetezési napló vezetésére vonatkozó jogszabályi háttér miben különbözik
a gazdálkodási napló hátterétől?
A 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet szabályozza a permetezési napló vezetését, mely szerint a 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak naprakész nyilvántartást kell vezetniük a szántóföldi kultúrában végzett rovarölő szeres kezelésekről a Gazdálkodási napló Növényvédelem fülén.
Minden más esetben éves adatszolgáltatást ír elő a rendelet, melynek először a 2023-as kezelések összesítésével 2024. január 31-ig kell majd eleget tenniük az érintetteknek.
Ennek értelmében a 2023-as évben a termelő dönthet úgy, hogy annak ellenére, hogy a permetezési napló esetében online vezetési kötelezettsége van, a Gazdálkodási naplóját a papír alapú nyomtatványon vezeti. Szeretnénk azonban felhívni a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak a szántóföldi kultúrában végzett rovarölő szeres kezeléseket az elektronikus permetezési naplóba akkor is fel kell vezetni a kezelést követő 24 órán belül, amennyiben a gazdálkodó a Gazdálkodási naplót papír alapon vezeti.
Mi az (elektronikus) Gazdálkodási napló? Mi célt szolgál a
nyilvántartás?
A gazdálkodók adminisztratív kötelezettségeinek egyszerűsítése érdekében 2023-ban elindult az elektronikus Gazdálkodási napló (e-GN), ami egy olyan új közigazgatási szolgáltatás, amelybe az eddig különálló permetezési napló, Gazdálkodási napló és nitrát adatlap rendszerekben található adatokat integrálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Mivel a rendszer folyamatos, naprakész vezetésre lett tervezve, így a termelőknek nem szükséges a különböző adatszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó dátumokat figyelemmel követnie.
A rendszer fokozatos bevezetésének érdekében 2023-ban van lehetősége eldönteni a termelőnek, hogy elektronikusan vagy a Nébih által készített nyomtatványon vezeti-e a naplóját. Amennyiben a papír alapú vezetés mellett dönt, úgy 2024. január 31-ig fel kell vezetnie az adatait a Nébih rendszerébe.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 30. oldal
- Következő oldal