A díjra a helyi szinten megvalósított legzöldebb, legokosabb, társadalmilag legbefogadóbb, leginnovatívabb és legellenállóbb közös agrárpolitikai (KAP) projekteket jelölték.
Az idei évben az ARIA központi témája a „Generációváltás”, mely által a verseny olyan projekteket állít előtérbe, amelyek aktívan bevonják a fiatalokat a vidéki közösségek jövőjének alakításába.
Örömmel osztjuk meg, hogy az idén több mint 120 pályázat értékelése után, 24 inspiráló projekt közé, két kiemelkedő magyar projekt került beválasztásra:
- Környezetvédelem kategóriában a Discovery Center Ökológiai célú másodvetés – Discovery Center által vezetett EIP csoport projektje, amelynek eredményeként talaj- és klimatikus adottságokhoz igazított, a talaj egészségét és biodiverzitását javító vetőmagkeverékek érhetők el a gazdák számára, segítve a KAP zöldítési követelmények teljesítését.
- Generációváltás kategóriában a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület és a Talentum Diákközpont Összekötő Civil Kikötő ifjúsági programja keretében megvalósult közösségépítő projekt, amely sikeresen bevonzotta a régió fiataljait. A diákközpont és a helyi LEADER csoport közös munkája erősítette a vidéki fiatalok helyi részvételét, és növelte a városi fiatalok tudatosságát a vidéki életről.
Mindkét projekt kiemelkedő példaként szolgál a fenntartható vidékfejlesztésre.
A közönségszavazás javasolt díjazottjára az alábbi linken lehet szavazni 2025. december 1. 18:00 óráig:
A négy tematikus kategória (okos és versenyképes mezőgazdaság, környezetvédelem, generációváltás, vidéki területek társadalmi/gazdasági szerkezete) győztesét, a zsűri által kiválasztott Nemek Közötti Egyenlőség Díj nyertesét és a közönségszavazás díjazottját 2025. december 3-án, Brüsszelben mutatják be, az ARIA díjátadó ceremóniáján.
Kérjük, vegyenek részt Önök is a közönségszavazáson!
Köszönjük, hogy szavazataikkal hozzájárulnak a magyar projektek sikeréhez!




